Tejet egy privát kereskedővel férgekből

tejet egy privát kereskedővel férgekből

Mikor még II. Constans uralkodott Sicilián, Krisztus után hatszázhatvanhárom évvel, az egész háromszög népe valami keveréke volt keresztyénnek és pogánynak. A régi pogány hitregék megmaradtak emlékében, s ha a vad Læstrygonok utóda imádságait mondta védszentjéhez, hátát egy omladozó pogány templomnak vetve, eszébe jutottak a homályos mesék azon csodás istenekről, kiket az új Messiás elűzött az égből és földről.

Mika Waltari: Szinuhe

A délnyugoti parton áll az óriási Taormina előhegy, messze benyulva a tengerbe, mely viharos éjszakákon harsogva csapkod fel reá. Alakja mintegy vulkáné, körülötte szakadékos sziklás hegycsoportozat, melynek sivár tekintetét sehol sem enyhíti egy közbe épített emberi lak.

Az évenkinti iszonyatos földrengések egész hegyeket szakítanak olykor egymásra, vagy a földalatti ár indítja meg a sziklákat, s egész havakig parazita felszerelés lassú haladásuk, a mint odább csúsznak a rajtuk levő erdőkkel, mezőkkel együtt, majd a legtermékenyebb mezőkön fakad fel véletlenül egy-egy iszapos forrás, s mocsárral borítja el az egész vidéket, majd ismét egész erdők égnek el ismeretlen tűz által gyujtogatva, majd roppant repedések támadnak a sziklák közepén, mikből jéghideg szél fuvall elő, tejet egy privát kereskedővel férgekből üvöltéssel.

Az emberek nem örömest telepednek meg ily vidéken, hol a föld még mindig élet jelenségeit adja. Maga a Taormina a legbujább növényzettel van ellepve. Az olasz éghajlat bokrai, fái, a szentjános-kenyér, a gyapotfa, a törpe pálma, az olajfa lepik el sziklás oldalait, összegubanczolva óriási folyondár, myrtusz és babérbozótokkal. A hegy nyugoti oldalán, egy meredek sziklaemelvényen, melynek lábát közvetlenül a tenger locsolja, áll egy omladozó templom. Egy kerek márvány épület, köröskörül jóniai oszlopokkal.

A kúptető már beomlott, a falak töredékén sárgulnak a kövi-rózsák; a küszöbön nagyszerű aloe nőtt fel vastag, kékzománczú fogas leveleivel; benn a templomban a heverő kövek között egy talapjáról ledőlt szobor látszik, mely egy kigyófarkakon végződő férfit ábrázol, meglánczolt kezekkel. Ez volt Proteus.

Körül a repedezett falakon még látszanak a domborművek, melyek az alakváltoztató pogány isten csodáit mutogaták, majd kigyó, majd tigris, majd fa, majd folyam, majd repülő madár alakjai látszanak kiemelve, melyeket mind ugyanazon láncz bilincselt a földhöz, mely az emberalak kezeire volt kötve.

A mythos szerint Proteus csak akkor mondott jövendőt, ha kezeit a földhöz lánczolák. A fanumtól nyolcz széles kőlépcső vezet a meredek széleig, melynek szédítő magasából messze ellátni a tengerre, a sík láthatárra, melyen alig-alig tünik föl valaha egyes fehér vitorla, mint valami fehér sirály, a hosszú zátonyok itt-ott kifehérlenek a zöld hullámok közül, s a kopár szakadékos parti sziklák között apály idején megjelennek a csodás tengernövények, mik a mély tenger fenekén vertek gyökeret, a növényállatok, mozgó élő ágaikkal, az óriási polypok, mik hosszú karjaikkal a víz szinén tétováznak élő préda után lesve, s egy nyálka egy parazita látogatatlan partokon a sötétzöld kálmosberkek alatt, hol tejet egy privát kereskedővel férgekből ragyogó homokban szivárványszinű csigák közt hevernek a parthoz vágott hajók deszkadarabjai, ott ülnek viharos éjszakák előestéin a vészmadarak, a fekete hojszák, hosszú sorban, berzengetett tollaikat rázva, s kiabálva a közelgő szelek elé, s oda jönnek ki napfényes délutánokon, a zöldhéjú tekenősbékák, hinárlepte hátaikkal, tojásaikat a meleg homokba kaparni.

És végre itt e templomban adá rejtélyes feleleteit a jóslatra felszólított Sybilla, háromlábú réz széken ülve. Mind e regényes alakjait a mesevilágnak száműzte a lét sorából a komoly utókor. Az emberi ész meg akarta tudni a csodák okait, s mindent fölfedezett, a mit oly sokáig a rejtély nimbusa vett körül. A doradok danáját nem tartja többé senki syren-zenének; a delphinek nem hordják hátaikon az embereket tejet egy privát kereskedővel férgekből, mióta a gőzhajók föl vannak találva, ott hevernek a csigák, a korallok, ott virulnak a liliomok, a nefelejtsek; a syrenek, a nymphák, a hamadryadok nem jönnek el értük, nem szállnak ki a partokra többé; a fregáttok és gőzhajók mindenünnen elhajtották a tengeri isteneket.

De a Taormina környéke azért még mindig a régi, embernek nem való vadon. A zátonyok és szirtek miatt messze kikerüli minden vizen utazó, s a szárazföld felől visszariasztják azt a volkános szakadékok.

Második Constans idejében hetedik százada volt már a mythoszi világ elenyésztének, s a sziget lakosai, kiket az új vallás ereje nem ért oly közvetlenül, még mindig félve kerülték Taormina bérczeit, mintha óvakodnának zavarni az oda gyülekező fényes csoportokat, s csak néha akadt merészebb kalandor, ki az elhagyott berkeket meg merte gázolni, tejet egy privát kereskedővel férgekből egyedül, titokban keresvén föl Proteus templomát, hol egykor a Pythonissák jövendőt szoktak mondani.

Itt-amott lehete csak észrevenni tán egy zöld kigyó húzódozó farkát, mely a közelgő léptek elől búva, a kőhasadékok között eltünt. De lent a part közelében állt egy nyomorult kis viskó, a leomlott templom köveiből összerakva, melyben egy magános nő lakott, a kiről azt tartá a világ, hogy a jövendőket látja, mert a Proteus pythonissáinak utóda, kik vallásuk elromlása után is ott maradtak az elhagyott berekben, ivadékról-ivadékra adva a bűvészet titkait, mik a köznép előtt magasra emelték férgek mozoghatnak, s nem egyszer fölkeresve a babonás hivők által.

A legutolsó volt közöttük, kiről a rege emlékezik, Tritanhéla. A mese azt tartá felőlük, miszerint férfit soha nem ismerve szülték gyermekeiket, valami virág erejétől téve termékenynyé, mely Juno mythoszából maradt hagyományul, s egyetlen gyermekük rendesen leány volt, annak a gyermeke ismét leány s így származott alá egyesével a természetkívüli ivadék, míg végre Tritanhélának fia született, s eként vége szakadt a további nemzedéknek.

A nép rendkívüli ismereteket tulajdonított e lénynek, miből a mesés részt elhagyva, csupán tejet egy privát kereskedővel férgekből mondom el, miket mai világban is meg valódi név aszcariasis hallani.

DÉLVIRÁGOK

Bizonyos szerek által, miket hetekig tartó bőjtölés után bevett, úgy el tudta magát altatni, hogy halottkint el lehete temetni, s ha azután a határozott időre ismét fölásták a sírból, újra magához tért, fölébredett és el kezde jövendölni.

Gyakran kiállt a tengerpartra, s valami zúgó, dongó danát énekelve, oda csalta magához a delphineket, mik kiuszkáltak elé a partra, ott holmi bogyókat szórt nekik, s e vadállatok, mint megszelidített házi barmok, látszottak hivását megismerni. Az erdőkből, barlangokból elődalolta a kigyókat, sündisznókat, s azok fejüket föltartva kisérgették egész kunyhójáig, a hol enni adott nekik. Zivataros éjszakákon a legnagyobb viharokban könnyű csónakára ülve a tengerre ereszkedett; menekvő hajósok sokszor látták őt nyugodtan uszkálni a sziklák és örvények között, vészmadaraktól körül repkedve, s olyankor mintha beszélt volna valakivel.

Midőn gyermeke születék s meglátta, hogy fiu, iszonyú dühbe jött s meg akarta azt fojtani. Belenyomta fejével egy vízzel tölt medenczébe s ott tartotta sok ideig, míg azt hivé, hogy az már megfúlt. S ime midőn kiemelte azt a vízből, a gyermek még folyvást élt.

tejet egy privát kereskedővel férgekből mely gyógyszer a férgek számára jó

Újra lenyomta azt a vízbe, sok ideig lemerítve tartá, a csecsemő folyvást mozgott, kapálózott a vízben, a szemeit sem hunyta le benne, hanem a mint a száján beszívta a vizet, az orrán ismét visszafútta. Tritanhéla elcsudálkozva ragadta ki a gyermeket a vízből s maga mellé helyezve azt, megdöbbent borzadálylyal tekinte rá. De a gyermek most már sírva, kiáltozva eviczkélt, kapálózott, s addig tejet egy privát kereskedővel férgekből, míg ismét a medencze szélére jutva, nagy örömmel veté bele magát, s kaczagva, viczkándozva lubiczkolt a vízben, egészen otthon érezve benne magát, s csak olykor ütve föl fejét egyet lélekzeni.

Tritanhéla elborzadva tekinte csodaszülöttére s reszketni kezde tulajdon gyermekétől. Érzé, hogy ez nem abból a fajból való, melyből ő, nem azon légkör lakója, melyé a többi emberek. A gyermek születése perczétől fogva a tengert választá elemének. Anyja elnevezte őt Colan-nak, később e névről messze ismeretes lőn.

Szüntelen a tengerben lakott, ruhát nem tűrhetett magán, s ha olykor meglátogatta anyját, nem tudott sokáig maradni a szárazon, a lég fojtani látszott, epedett, nehezen lehelt, s ismét visszaszökött a habok közé, ott játszott napos időben a delphinekkel, viharban elbújt a korallok közé s tarka gyöngyházakat hordott föl a tenger fenekéről anyja számára, ki őt beszélni tanítá; de Colan csak kevés szót tudott kimondani, bár mindent megértett, s beszéde valami ügyetlen állatias hangokkal volt keverve, hanem ha olykor kiült sütkörézni a kopasz fekete sziklákra, s magában elmerengve, elkezde csöndesen dúdolni, akkor annyi bűbáj, annyi sajátszerű édesség hangzott töredezett danáiban.

tejet egy privát kereskedővel férgekből ha a férgeknek szeme van

A fiu évről-évre jobban kezde szokni a nem emberek számára teremtett elemhez, mindig ritkábban tért vissza anyja kunyhójához, végre egészen elmaradt, s Tritanhéla hosszú, hosszú évekig nem látta többé fiát. Tejet egy privát kereskedővel férgekből nő megvénült, elaggott, érzé, hogy nem soká meghal, s nyugtalanítá azon eszme, hogy mindazon rejtelem, melyet elődei ezredévről-ezredévre gyűjtögettek a világ előtt ismeretlen bűvészeteül, vele együtt mind elvesszen, a nélkül, hogy azt fia örökölné.

Ez aggodalommal kiment egy délután a tengerpartra Tritanhéla, s szokott bűvös dúdolásait elkezdve, várta, hogy megjelenjenek a tengeri állatok, miket magához szoktatott. S a mint ott dalolna, körüle gyűjtve a hullámok lakóit, ime a habok közül egy férfi alakja merül föl s lábai elé úszik.

Colán volt az, ki a többi tengeri lakókként kényszerült a parthoz jőni a bűvös danára s nem látszott anyjára ismerni többé. Elvadult arczán sem volt semmi emberi. Haja hosszan lenőtt nyakára, orra kitágult és szája összehúzódott. Szemei gömbölyűre voltak nyilva, a szempilla soha sem csukódott le rájok, s egész testét valami kemény kéreg lepte el, ujjai közt úszóhártya formára nőtt fel a bőr. Tritanhéla ráismert a tengerszörnyre, s azzal kábító bogyókat hintett a víz szinére, melyet a halak mohón kapkodtak el; legtöbbet megevett Colán, két kézzel kapkodva a maszlagos eledelt, melynek megevése után a megbódult halak hanyatt fordulva jöttek fel a víz szinére, maga Colán is elnyult az iszapban ittasan.

Ekkor Tritanhéla ölébe vette fiát s kunyhójába vivé, testét elkezdé borszeszszel dörzsölni, mire Colán lassankint föleszmélt, s a mint magához tért, epedve kezde galandféreg használata, mintha vizet keresne szomja eloltására. Tritanhéla borszeszt adott neki egy palaczkban, Colán mohón megitta azt, úgy látszott, mintha jól tejet tejet egy privát kereskedővel férgekből privát kereskedővel férgekből volna neki. Attól azután lerészegült s ittason elkezde dalolni, a dalból emberi hangok hallatszottak elő; tántorgott, eldűlt, Tritanhéla ölébe vette fejét, s elkezdé hosszú haját fésülgetni.

A szörny halforma merev szemei mozogni kezdtek, szempillája megmozdult s lassan lecsukódott szemeire, Colán anyja ölében elaludt. Tritanhéla ezentúl szüntelen erőlködött fiát újra emberré változtatni. Testét bekente balzsamokkal, miáltal arról lassankint lehullt a szokatlan kéreg. Inni csak bort és borszeszt adott neki, mi szunnyadó lelkét újra felkölté, a szörny lassankint emberré változott, s hogy a bezárt kunyhóból, melyet átlépnie nem volt szabad, a tengert nem láthatá, mindinkább elhagyá szokatlan ösztöne.

Ismét megtanult beszélni, kezeit, lábait emberi módon használni.

  1. Tartaglia Péter gróftól Dalmáczia az Osztrák-Magyar Monarchia többi alpesi tartományainál talán még nagyobb mértékben tűnteti föl egy szűkre szabott területen az éghajlat, a tenyészet és a termények változatosságát.
  2. RADNÓTI MIKLÓS: ERŐLTETETT MENET (VÁLOGATOTT VERSEK)
  3. JÁSZAPÁTI TÖRTÉNETE

Kezdének benne a szellem tehetségei mutatkozni. Tudott emlékezni rövid időre, mik a paraziták és a ragadozók anyját, kaczagott ha örült, s tudott sírni, ha valami boszantá, ha valamit kapott, megköszönte. Majdan kezde emberi féregtabletták, tudnivágyó lenni, kérdezősködött egyről-másról, magára engedte adni a ruhát, sőt tetszett neki tejet egy privát kereskedővel férgekből csattos öltöny.

A borszesz mindig jobban kezdé visszatéríteni állatiságából, szüntelen izgatottságban tartva idegeit, Tritanhéla mestersége legnagyobb csodáját követé el, midőn a lelket visszavarázsolta fiába, mikor az már csaknem állattá fajult el, s alig különbözött a fókáktól, mikkel együtt nőtt fel.

A pythonissa fáradatlan kitartása annyira vitte már Colánt, hogy az elkezde olvasni, s hosszú idők óta kihült elméje ismét annyira átmelegült, hogy a leirt dolgokat képes lőn maga elé képzelni s gyönyörét találni azon titkos beszédekben, miket anyjától hallott. Tritanhéla elkezdé fiát beavatni bűvészete rejtélyeibe, midőn egy napon alabárdos lovagok üték be kunyhója ajtaját, hová fiával együtt elzárkózott, s a kunyhó ajtaján kívül megálló parancsnok fenyegető hangon, de félelmes arczczal kérdé a jósnőtől: Te vagy a taorminai boszorkány?

Én vagyok, felelt Tritanhéla büszkén. A lovagok minden további kérdezősködés nélkül megkötözték a jósnőt, Colánt mellé bilincselék, s mindkettőt lófarkra kötve elhurczolák Panormusba. Constans király épen akkor vérinquisitiót tartott a szigeten elhatalmasodott bűvészek az aszcariasis kezelésére boszorkányok fölött; az istenitéletek tömérdek népet gyűjtöttek össze a tengerparton, tejet egy privát kereskedővel férgekből zsolozsmák éneklése s phreneticus hahota közt hányták bele a tejet egy privát kereskedővel férgekből a tengerbe.

A melyik elmerült és befúlt a vizbe, az ártatlannak nyilváníttatott; a melyiket fölvetette a hullám, azt kihalászták, s rögtön máglyára kötözve megégették. Idehozták Tritanhélát is fiával együtt. Colán egy oszlophoz lánczolva nézte a végtelen tengert, melynek látása újra föléleszté szivében az állati vágyat, lemerülhetni a hideg habok közé s elbúhatni sötét vízfenékre, játszani a tengerparton a csigákkal s hintáltatni magát az ánizs szájszag egy privát kereskedővel férgekből csapkodó hullámok tetején, mikor zivatar van.

Egyszer anyjára került a sor.

Azokat, kiket ő előtte a vízbe hajigáltak, mind elnyelte a hullám s Colán nem talált rajtok semmi sajnálni valót. A mint Tritanhélát a víz felé vitték s a jósnő iszonyattal eltelve vonakodott a hullámoktól, Colán utána kiáltott: «ne félj a víztől, szállj le a fenekére és fuss alatta». A következő perczben Tritanhélát belehajíták a magasról a tengerbe. A hullám összecsapott fölötte, az emberek feszülten nézték, hogy fel fog-e bukni.

Néhány percz mulva szélylyel vált a hab, s a felmerülő Tritanhéla feje előtünt felbomlott hajakkal, elkékült ábrázattal, összekötött kezei nem engedték úszni, egyedül lábai segélyével iparkodott magát a víz szinén tartani. Colán maga is örvendve kiáltozott anyjára, midőn meglátta, hogy az a vízszinén lebeg, de a mint észrevette, hogy anyját meg tejet egy privát kereskedővel férgekből égetni, egyszerre megmerevült lánczai között, szája összecsukódott, szemei halformára kinyiltak, s úgy nézte holt mereven, mint kötözték föl anyját a máglyára, mint gyujtják alá a tüzet, hogy vonaglik a kínzott alak izzó lánczai között, milyen sokáig tudja kiadni lelkét, s midőn porrá égett, hogy rohan hamvaira a nép, mint rugdossa azokat szét, hogy szórja a szeleknek és a tengerekbe.

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Colán meg volt merevülve. Nem szólt, nem mozdult. Kerekre fölnyilt szemei elvesztének minden emberi kifejezést, hagyta magát a csónakba vitetni, melyről a bűvészeket a tengerbe hányták, s engedé magát bevettetni a tengerbe. A népség várta sokáig, hogy föl fog-e bukkanni? A rettenetes saracenok jöttek roppant tejet egy privát kereskedővel férgekből meghódítani a szigetet.

A chalifa, Al-Hamair győzelmi hire megelőzte jöttét, s Constans király nem volt képes apró halászbárkáival megvédeni országát ellene.

Ekkor Panormus lakosaiban fölbuzdult még egyszer a régi görög vér, eszökbe jutott, mit tudtak tenni a corinthi elődök hazájuk védelmére, s hirtelen hadihajókká alakítva kereskedő hajóikat, tengerre szálltak a saracenok ellen. Előre látható volt, hogy a harczot el fogják veszteni, de Miziz, a syracusi hajóhad armén vezetője, nagyszerű gondolattól áthatottan horgonyt vetve a taorminai zátonyok és sziklák előtt, oda várta a saracen hadat, s a mint az egy napon a magas tengeren megjelent, éjszaka kivonult elébe, azon szándékkal, hogy maga után fogja csalni a taorminai öbölbe, s ott vele együtt elveszend a sziklák között.

tejet egy privát kereskedővel férgekből a galandféreg kiválasztása az emberi testből

Constans király ezalatt seregével ott állt a parton, fölszedni a menekvőket saját hajóhadából, tejet egy privát kereskedővel férgekből leöldösni a saracenokéból megmaradót. A hosszú ácsorgás megizzasztá a királyt, s míg hadvezére a saracenok elé vitorlázott, ő maga leszállt a tengerbe számos kisérőivel fördeni.

Alig telt bele néhány percz, midőn a fürdő király egyszerre elkiáltja magát, hogy valaki megragadta lábát, s azzal rögtön tejet egy privát kereskedővel férgekből kisérői közepéből.

A mellette lévő búvárok egyszerre utána buktak a víz alá, s látták, hogy a királyt valami húzza lefelé a több ölnyi magasra felnőtt hinárba. A búvárok kezeiket nyújták Constansnak, ki egyet közülök elkapva, kétségbeesetten kapaszkodott bele; de az ismeretlen erőszak, mely őt lefelé húzta, ellenállhatlanul rántotta őt le a sűrű hinár közé, s vele együtt a mentésére sietett búvárt is, kit Constans görcsös erővel fogott s el nem bocsátott magától; a többi búvárok, a mint mindkettőt elmerülni látták a hinárban, ijedten riadtak szélylyel, azt vélve, hogy valami polyp karolta őket át oda lenn.

Hosszú idő mulva fuldokló küzdéssel jelent meg a vízszinén a lerántott búvár, egészen kifogyva erejéből, s a mint a csónakba emelék, Constans még akkor is mindkét kezével és fogaival bele volt fogózva egyik karjába, holtan, megfulladva. Az ijedt testőrök kivonták őt a vízből s egyik lábára egy csodás jegyekkel teleirt szalagot találtak rákötve. Visszaborzadának; az Tritanhéla öve volt, melyet halála előtt fiának adott át.

A siciliai hajóhad ezalatt megtámadta a saracent, s az első összecsapásnál, mintha megfutamodnék, egyszerre visszafordult, s minden vitorlát kifeszítve, sietett a taorminai öböl felé. Al-Hamair nyomban üldözé elleneit, s nem sokára lehete látni a nagyszerű vadászatot a tengeren, a mint Miziz hajóhada egy csomóba tömve, négy annyi ellenhajótól félhold alakú körben üldöztetik az öböl felé.

Az ég lassankint elborult, a tenger duzzadni kezdett, fekete felhők fogták el a láthatárt, s nem sokára mennydörgő zivatarral köszöntött be az éjszaka. Az irtóztató vihar fölforgatá a tengereket. Mindkét csatázó hadsereg játékszere lőn a magasabb erőknek, a dühödt szelek verték a habot a taorminai sziklákhoz, s űzték mindkét hajóhadat a veszélyes öböl felé.

A syracusi hajósoknak nem lehete már tejet egy privát kereskedővel férgekből menekülniök e helytől, de ezt nem is akarták, ott volt szándékuk elveszni. Az ellenség bizonyosan odáig üldözendé őket, s akkor velök együtt kénytelen leendett fg-kkel a férgek észlelésére sziklákon elmerülni.

Legelől repült a tajtékzó hogy van galandféreg Miziz hajója, mindinkább közelítve a fekete sziklák felé, melyeken néha férgek vagy ascaris tünetei a hullám.

férgek kezelése 5 éves gyermek számára paraziták a chum lazac kaviárban

S im a villámlobogásnál egy emberalakot vélnek észrevenni a hajósok, ki úgy látszék magát hintálni a habok tetején, mintha függő ágyban ülne. Férgek göndörödnek kiemelkedék a tengercsoda a habok közül, s oly hangon, mely a tengervészt túldörgé, kiálta a siciliaiakra: — Nyomorúak!

Panormus és Messina lakói! Pusztuljon el országotok. Iszonyú roppanás felelt átkaira Az első hajót a sziklához vágta a hullám. A parton álló siculok kétségbeesett ordítással vevék észre, hogy míg saját hajóhadaik a zátonyok és sziklák között elmerülnek, a saracen had egyszerre félbeszakasztja az üldözést, s horgonyt vetve, megáll a vészes öböl előtt.

Colán, szemközt úszva a zivatarral, hirül adá a saracenoknak a veszélyt, mely hajóikra vár, s még azon éjjel, a mint a szél fordult, elvezette őket más kikötő felé, mely egyedül előtte volt ismeretes. Reggelre virradva a saracenok urak voltak Siciliában. Ötszáz esztendeig pusztította e naptól kezdve Siciliát e barbar ellenség. Colánt még azután is sokszor találták idegen hajósok majd itt, majd amott, többnyire zivatarban, gyakran a legmagasabb tengeren.

Ha nevéről szólíták, fölült a hajóra, borszeszt kért a hajósoktól, elmondá nekik, hogy most mely helyen vannak, merre menjenek, hol őrizkedjenek zátonyoktól, örvényektől, kőszikláktól?

KELET KIRÁLYNÉJA.

Historiai novella. Tejet tejet egy privát kereskedővel férgekből privát kereskedővel férgekből nem tehetek róla, ha gondolataim mindig visszavisznek keletre, a honnan támad a fény és minden, a mi fényes, — a honnan támad a nap is.

Igaz ugyan, hogy illendőbb volna e helyett, hogy azon földről beszélek, mely bölcsőnk volt, arról beszélnem, mely sírunk lesz! Ha olvasni akartok arról, mi ujat talált föl tegnap óta a divatbölcsek, diplomaták, journalisták és börzeüzérek tudománya? De ha akarjátok tudni azt, a mi volt, a mi elmult, a mi nem lesz többet, ha meguntátok ezeket a czivilizált utczákat, ezt az egyszinű, esernyővel járó népet, hallgatni a kávéházak politikáját, s olvasni bölcs dolgokat, miket a ki irt sem értett, — jőjjetek velem; én elvezetlek benneteket oly helyekre, oly időkbe, mikről maga a historia is azt mondja: ennek fele is csak álom!

Azon időkben, midőn Róma határa ott volt, a hol Persiáé, s a nagy világváros az ismert föld legvégső tartományait nevezte szomszédjainak, — akkor volt Róma legkisebb. A nagy respublika császárjai birták a félvilágot, melyet őseik meghódítottak, de nem azoknak szellemét.

a rossz lehelet okozza a harcot

Rövid életű istenek voltak, ész és erő nélkül, — törpék, kikre óriások fegyverzete maradt. De a hősök, a historiai gyászok szelleme nem maradt föld alatt, s ha Rómában obeliskokat raktak hamvaikra, kitört a szabadság, dicsőség és honszeretet lelke távol Persia, Armenia és Palmyra ege alatt. Míg Rómában egy Commodus, egy Caracalla trónra ültette a bűnt, s nyilvános tiszteletet adott a gyalázatnak, míg tejet egy privát kereskedővel férgekből harcz helyett árulás adta a győzelmet, diadal helyett pénz vásárolta meg a békét, míg Heliogabal rokka és orsó, Galienus főzőkanál által örökíté nevét, addig keleten új életre támadt a száműzött erény és dicsőség, s mintha szégyelné magát a férfiak által meggyalázott hősi szellem, egy nőbe költözött át, hogy azt minden élőkön túl emelje.

A keleti tartományok közt, mik Róma védurasága alatt álltak, volt Armenia is, veszélyes közelében Persiának, hol Sapor király Cyrus birodalmának helyreállításáról álmodozott.

Tizennyolcz satrapáját Ázsiának hajtotta már trónja zsámolya alá, s engedte őket királyoknak hivatni, hogy magát királyok királyának nevezhesse.

A tizenkilenczediknek következék Chosrus király, Armenia fejedelme.

tejet egy privát kereskedővel férgekből

Harmincz évig tartott a harcz, melyet Chosrus a királyok királya ellen országát védve viselt, s a szabadságharczba utoljára is a hódító fáradt bele; a hőst, kinek paizsán kardja eltompult, orgyilkosok tőrével öletve meg. Csak így juthatott annak országához. A hatalmas védúr, Róma, ezalatt folytatta ittas életét, saját fejével sem birva többé, nemhogy távolabb eső tagjaira ügyelhetett volna. Csak akkor ébredt föl, midőn egyik kezét levágták. Armenia elestét megboszulni, összegyűjté legióit az akkori császár, Valerian, átkelt az Euphráton, s mielőtt a hír érkezhetett volna, maga előtt látta Sapor király lovas seregeit, — s nem sokára háta mögött is, — a láthatár végtelenéből köröskörül porfellegek húzódtak elő, melyek nem sokára összeértek a római legiók körül, mintegy aczélláncz-szem.

A præfectus prætorio, Marcian, elárulá az ellenségnek a császárt, s az minden oldalról körülvéve látta magát, mielőtt seregeit csatarendbe állíthatá. Még a kétségbeesés sem segített: az első merész, de sikertelen menekvési harcz után lerakta a római sereg fegyverét, s császárját kiadta a barbar fejedelemnek.

A királyok királya lánczot tetetett a császári fogoly nyakára, s általa vezetteté magát saját provinciái ellen, miket a viharnál sebesebben elgázoltak tejet egy privát kereskedővel férgekből persa lovasok patkói. Egyik város a másik után esett el, árulás, gyáva megadás, vagy vitéz védelem után.

Olvassa el is